Magyar táncház a Csurgó zenekarral

Helyszín neve : Vörösmarty Mihály Művelődési Központ
Helyszín: Bonyhád Széchenyi tér 2.
Kezdete: 2019-02-15 20:00
Vége: 2019-02-15 02:00
Belépőjegy: Ingyenes

Táncház a Csurgó zenekarral Táncházvezető: Kosnás Árpád A program a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg.


Nyilvános próbák

Helyszín neve : Ózdi Művelődési Intézmények "Olvasó"
Helyszín: Ózd Gyár út 4.
Kezdete: 2019-02-15 18:00
Vége: 2019-02-15 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az Olvasóban működő két néptánccsoport, az Ózdi Néptánc Egyesület, valamint a Szabad Szombat Táncegyüttes próbáiba.


“Járd ki lábam” néptánccsoport foglalkozása

Helyszín neve : Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Ház
Helyszín: Felsőpakony Rákóczi F. u. 41
Kezdete: 2019-02-15 16:30
Vége: 2019-02-15 18:15
Belépőjegy: Ingyenes

Közösségi házunk nagy hangsúlyt fektet a hagyományok és népszokások megőrzésére. Ezért is hoztuk létre a "Járd ki lábam" néptánc csoportot, ahová az elvárásoknak megfelelően nagyon sokan jelentkeztek és folyamatosan csatlakoznak a népi szokásokat kedvelő kisgyerekek. Rendületlenül gyakorolnak. és most a nagyközönségnek is bemutatják mit sajátítottak el tavaly szeptember óta.


Farsangi táncház

Helyszín neve : Felsőtárkány Faluház
Helyszín: Felsőtárkány Fő út 350
Kezdete: 2019-02-15 16:00
Vége: 2019-02-16 02:00
Belépőjegy: Ingyenes

Farsangi táncház a Tekergő Zenekarral, táncot tanít Szabó Dani. Délután a gyerekeket várjuk kézműves foglalkozással, fánksütéssel. Az este a felnőtteké, tánc hajnalig!


Csángó táncház

Helyszín neve : Reménysugár Kulturális Egyesület - PKK Belvárosi Közösségi Tér
Helyszín: Pécs Király u. 9.
Kezdete: 2019-02-15 17:00
Vége: 2019-02-15 22:00
Belépőjegy: 400 Ft

A csángó adatközlőktől tanult táncdallamok, énekek autentikus módon a csángók hagyományos hangszerein kavalon, ütőgardonon, kobzán szólalnak meg. 17:00 órától gyermektáncház tánctanítással; 18:30-22:00 a felnőtteket várjuk tánc és énektanítással, közös tánccal. Zenélnek: Kőhidi Máté és barátai.


Polgári Kultúrházak éjjel- nappal

Helyszín neve : Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár
Helyszín: Polgár Barankovics tér 6.
Kezdete: 2019-02-15 09:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Február 15-én a délelőtt folyamán a Baba-Mama Klubban várjuk a jelenlegi és jövőbeni kismamákat és az érdeklődőket. Kora délután 14 órától a Csoóri Sándor Alap támogatásával táncházzal, vetélkedővel és kézműves foglalkozással várjuk a látogatókat. 16-18 óráig több helyszínen aerobic, mazsorett csoportjaink próbáin, illetve trambulin edzésen vehetnek részt az érdeklődők.


Bartinás Töpörtyűk próbája

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ - Bödő terem
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10
Kezdete: 2019-02-15 16:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Bartina Néptánc Együttes Töpörtyűk csoport próbája.


Bartina néptáncpróba

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ - Bödő terem
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10
Kezdete: 2019-02-15 18:00
Vége: 2019-02-15 21:30
Belépőjegy: Ingyenes

A Bartina Néptánc Együttes Nagyegyüttesének próbája próbája.


Színháztól táncházig

Helyszín neve : Szőlősgyöröki Gárdonyi Géza Művelődési Ház
Helyszín: Szőlősgyörök Dr. Bató Béla utca 4.
Kezdete: 2019-02-15 10:00
Vége: 2019-02-16 15:00
Belépőjegy: Ingyenes

Szőlősgyörökben a programok a helyi hagyományok ápolásárára hívják fel a figyelmet, például a magyar népzene, néptánc fontosságára. Pénteken lehetőség adódik színházi darab megtekintésére, iskolás beöltözős farsangi rendezvényen való részvételre majd szombaton ügyességi, szórakoztató csocsó, darts és pingpongozás. Zárásképpen pedig egy hagyományőrző táncház várja az ide látogatókat!


Farsangi táncház a Szikes zenekarral

Helyszín neve : A Farkas Ferenc Művészeti Iskola táncterme
Helyszín: Sárospatak Szent Erzsébet
Kezdete: 2019-02-15 18:00
Vége: 2019-02-15 21:00
Belépőjegy: 300 Ft

A nyíregyházi Szikes zenekar a Kárpát-medence magyar nyelvterületén fellelhető hangszeres és vokális zenei anyagok lehető legalaposabb megismerését, valamint a közönséggel való megismertetését tűzte ki céljául. Tagjai: Orosz Sándor - hegedű, citera Mózer Csaba - cimbalom, brácsa, koboz Könczei Bálint - brácsa, harmonika, dob Bíró István - bőgő, furulyák


Szebeni Folk Csoport – nyílt táncoktatás

Helyszín neve : HÍD - Magyar Ház
Helyszín: Románia Nagyszeben Sörház/Berăriei u., 2 sz.
Kezdete: 2019-02-15 20:30
Vége: 2019-02-15 22:10
Belépőjegy: Ingyenes

Minden pénteken este néptáncoktatás zajlik a Református Központ alagsorában. Gresa Dávid Petőfi Sándor Program ösztöndíjast Angyal Réka Sára segíti a táncoktatásban, ketten "csalogatják" a szebeni fiatalokat aktív és szórakoztató szabadidőtöltésre. Február 15-én nyílt órát szerveznek, amelynek lényege, hogy mindenki megnézheti hogyan zajlik a tevékenység és akár bekapcsolódhat a néptáncolásba.


Bemutatkoznak kisközösségeink

Helyszín neve : Munkásművelődési Központ
Helyszín: Dunaújváros Apáczai Csere János út 11.
Kezdete: 2019-02-15 15:00
Vége: 2019-02-15 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az intézményünkben tevékenykedő kisközösségeink nyitott próbákkal és foglalkozásokkal várják az érdeklődőket! Nem titkolt célunk, a tagtoborzás, az új tehetségek felfedezése! Nézz be, tarts velünk, mert mi minden nap valódi értéket adunk!


Mindennapi hagyományaink

Helyszín neve : Kossuth Lajos Művelődési Központ
Helyszín: Sátoraljaújhely Táncsics tér 3.
Kezdete: 2019-02-15 14:00
Vége: 2019-02-15 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Alkotó és előadó művészeti közösségeink nyilvánosan látogatható foglalkozásai a nap során: - KLMK Mazsorett Csoportjai 14.00-18.00 - One life Dance Tánccsoport 16.00- 19.00 - Képzőművészeti Műhely 17.00- 19.00 - Hegyalja Népi Együttes 18.00-20.00


Értéket adunk

Helyszín neve : Baj, IKSZT
Helyszín: Baj Petőfi S. u. 1.
Kezdete: 2019-02-15 14:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

14 órától Jáger Dávid fiatal költő, a Játszótéren laposüveggel című kötetét mutatja be. Beszélgetünk az élet nagy dolgairól, képekről, érzésekről. 16 órától újrahasznosítós kézműves foglalkozásra, népi táncházra és fánkkóstolóra várjuk a település apraja-nagyját. A táncházat a településen táncórákat adó, így sok-sok gyermeket a magyar néptáncra és zenére tanító Gyurkó Erzsébet, Böbe néni érkezik több tanítvánnyal.


Ballószögi táncház

Helyszín neve : Faluház Nagyterem, Ballószög
Helyszín: Ballószög Rákóczi u. 11.
Kezdete: 2019-02-15 19:00
Vége: 2019-02-15 22:00
Belépőjegy: Ingyenes

A Ballószögi Csillagvár Művészeti Alapítvány táncháza a CSSP-Táncház-2018-0310, Táncházak szakmai támogatása, programjainak megvalósítása a közösségek megerősítése projekt a Miniszterelnökség támogatásával. - Aprók bálja, - Tintér Gabriella és Zenekara koncert, - Táncház. Mindenkit szeretettel várunk, kicsiket, nagyokat, szülőket, nagyszülőket a családi táncházba! Aki szeretne, jöjjön jelmezben! Szervező Trencsényi-Csiha Tímea, a Ballószögi Csillagvár Művészeti Alapítvány művészeti vezetője.


Néptánc foglalkozás

Helyszín neve : Kisszállás Község Önkormányzat Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Kisszállás Fő u. 10.
Kezdete: 2019-02-15 17:00
Vége: 2019-02-15 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

A kisszállási Piros Muskátli Néptánccsoport tánc foglalkozást tart a Művelődési Házban. A kisebbeknek 8-12 éves korig és fiatal felnőttek részére 18-25 éves korig.


Aprók tánca

Helyszín neve : Nagy Gáspár Kulturális Központ Tretter terem
Helyszín: Vasvár Bartók B.u.4.
Kezdete: 2019-02-15 17:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az aprók tánca 3-8 év közötti gyermekek részére ajánlott. A foglalkozás keretén belül a gyermekek játékos tánctanuláson keresztül népi játékokkal ismerkedhetnek meg.


Néptáncpróba a Vadókával

Helyszín neve : Mikszáth Kálmán Művelődési Központ
Helyszín: Balassagyarmat Rákóczi út 50.
Kezdete: 2019-02-15 16:30
Vége: 2019-02-15 18:30
Belépőjegy: Ingyenes

A Vadóka Néptánc és Szabadidős Közhasznú Egyesület célja, a magyar tájegységek néptánc hagyományainak ápolása, népszerűsítése. A csoport vezetői Kovács Krisztián és Tóth Zsuzsanna.


Tisza Gyöngye Néptánc Együttes nyilvános próba

Helyszín neve : Művelődési Ház
Helyszín: Cibakháza Czibak Imre tér 43.
Kezdete: 2019-02-15 17:30
Vége: 2019-02-15 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

A Tisza Gyöngye Néptánc Együttes nyilvános tánc-próbája, ahol alkalom nyílik az érdeklődőknek egyrészt, betekinteni a néptánc elsajátításának kulissza titkaiba, másrészt , bekapcsolódni a táncolásba.


Táncházi forgatag a bakonycsernyei Művelődési Házban

Helyszín neve : Művelődési Ház nagyterme
Helyszín: Bakonycsernye Rákóczi u. 78.
Kezdete: 2019-02-15 16:00
Vége: 2019-02-15 18:30
Belépőjegy: Ingyenes

Holdviola Néptánccsoport interaktív nyílt bemutatkozó órát tart a kedves szülőknek, érdeklődőknek. A nyílt órát követően népi játékokkal tarkított táncházi forgatag veszi kezdetét, melynek aktív résztvevői lehetnek kedves meghívott vendégeink. Az estet a Dream Team moderntánc szakos növendékeinek bemutatója zárja.


Bíborkadarka Néptáncegyüttes nyílt próba

Helyszín neve : Művelődési Ház és Könyvtár Vámospércs
Helyszín: Vámospércs Debreceni út 2.
Kezdete: 2019-02-15 19:00
Vége: 2019-02-15 21:00
Belépőjegy: Ingyenes

A Bíborkadarka Néptánc Együttes nyílt próbájára várjuk a néptánc és népzene iránt érdeklődőket. Célunk a néptánc népszerűsítése, megismertetése.


Iregszemcsei kulturális kaleidoszkóp

Helyszín neve : Bartók Béla Művelődési Ház
Helyszín: Iregszemcse Bartók Béla utca 1.
Kezdete: 2019-02-15 16:00
Vége: 2019-02-16 16:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az iregszemcsei Bartók Béla Művelődési Ház az idei a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozathoz a nagyközönség előtt megnyitja az egyébként zárt körű mazsorett próbáit, ahol a foglalkozás végén kipróbálhatják a botforgatást is az érdeklődők. Péntek este szatmári táncokkal ismerkedhetnek azok, akik szívesen járnak, vagy járnának táncházba, de labdát is üthetnek az asztalitenisz kedvelői. Szombaton már az asszonyfarsangra készül a helyi nőtársadalom, ami február 23-án este veszi kezdetét.


Nyitott próba és táncház a Körös Táncegyüttessel

Helyszín neve : Erkel Ferenc Művelődési Központ, Kultúr Cafe
Helyszín: Gyula Béke sgt. 35.
Kezdete: 2019-02-15 18:00
Vége: 2019-02-15 22:00
Belépőjegy: Ingyenes

A táncházat vezeti: Patyi Zoltán Közreműködik: Koncz Gergely és Zenekara


Néptánc gyerekeknek

Helyszín neve : Művelődési Ház Balatonederics, Kossuth u. 67.
Helyszín: Balatonederics Kossuth u. 67.
Kezdete: 2019-02-15 15:00
Vége: 2019-02-15 16:30
Belépőjegy: Ingyenes

Néptánc óra gyerekeknek óvodásoknak, alsósoknak és felső tagozatosoknak. Vezető Juhász Márta táncoktató.


Nyugdíjasok táncórája

Helyszín neve : Művelődési Ház és Könyvtár, Balatonederics
Helyszín: Balatonederics Kossuth u. 67.
Kezdete: 2019-02-15 17:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Nyugdíjasok tánccal, énekkel lazítanak, mozognak. A foglalkozást vezeti: Juhász Márta táncoktató


Kolompos koncert a KMO-ban

Helyszín neve : KMO Művelődési Ház
Helyszín: Teleki 50
Kezdete: 2019-02-16 11:00
Vége: 2019-02-16 12:30
Belépőjegy: Ingyenes

Kolompos koncert és táncház Itt a farsang, áll a bál. Vízkereszttől Húshagyó keddig tart a mulatságok, bolondozások, álarcos, maskarás bálok időszaka. (Farsangi szokások, játékok, táncos - ügyességi vetélkedők)


Farsangi forgatag

Helyszín neve : Vörösmarty Mihály Közösségi Színtér
Helyszín: Szank Rákóczi utca 22.
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

15:00 Álarckészítés, arcfestés, csillámtetoválás Amerikai fánk-sütés, biliárd, csocsó 16:30 Télűző táncház, táncjátékok A belépés ingyenes!!


Csillagszeműek Táncegyüttes bicskei gyermek csoportjainak néptánc foglalkozásai

Helyszín neve : BEMKK Petőfi Művelődési Központ
Helyszín: Bicske Kossuth tér 20.
Kezdete: 2019-02-16 09:00
Vége: 2019-02-16 12:00
Belépőjegy: Ingyenes

Magyar néptánc oktatás Tímár-módszerrel óvodásoknak 9 és 10 óra között és iskolásoknak 10 és 11.30 között minden szombat délelőtt. Ismertesse meg gyermekével a magyar néptánc- és népdal kincseit! A foglalkozás nyílt, szeretettel várjuk az érdeklődőket. Vezeti Mayer Orsolya táncoktató


Tétényi Karnevál és Zsuzsanna Bál

Helyszín neve : Cziffra György Nagytététnyi Kulturális Központ
Helyszín: Budapest Nagytétényi út 274-276
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 17:00
Belépőjegy: 800 Ft

Cziffra Családi Nap - Fonóbeli mesék – Gulyás László vándormuzsikus. Az ügyibevaló legény házasodni készül, s szorgos párját a Tündérdomb anyókájának segítségével a farsangi fonóversenyen találja meg. Réce ruca vadliba, jöjjenek a lagziba! Kést villát hozzanak, hogy éhen ne haljanak! Hogyha jönnek lesznek, hogyha hoznak esznek! S a mulatság után mindannyiunk örömére a Langaléta Garabonciásokkal elégetjük a Télbanyát! Belépő: 800 Ft, Zsuzsanna Bálra: 1000 Ft


Ceglédi farsangi mulatság

Helyszín neve : Kossuth Művelődési Központ Nonprofit Kft.
Helyszín: Cegléd Kossuth tér 5/a
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 19:00
Belépőjegy: 400 Ft

Gyermek táncház- Vezeti Borgya- Réfi Ildikó Farsangi játékok, télűző népszokások, kisze báb égetés. Jelmezes felvonulás és fánksütő verseny. Kézműves foglalkozás: Papír fonás és foltvarrás Belépőjegy: 400Ft (amely kiváltható családonként egy tálca fánk nevezésével a Fánksütő Versenyre.)


Farsangi táncház a Bányász Táncegyüttessel

Helyszín neve : Puskin Művelődési Ház
Helyszín: Tatabánya Kossuth Lajos u. 4.
Kezdete: 2019-02-16 16:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

A téli ünnepkör hagyományos vigassága a farsang. A Bányász Táncegyüttes minden korosztályt vár a színes délutánra, amelyen játszóházzal, farsangi mulatsággal, táncházzal űzik el a telet Tatabányáról is.


Borókások nyitott táncpróbája

Helyszín neve : Béri Balogh Ádám Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Fadd Béke utca 1.
Kezdete: 2019-02-16 16:00
Vége: 2019-02-16 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Több éves kihagyás után 2018 őszétől megújult tagsággal és új vezetővel ismét működik Faddon a Boróka Ének- és Néptánc Egyesület tánccsoportja. Ez alkalommal hívják és várják az érdeklődőket a nyitott próbájukra.


Ricsi bácsi játszóháza

Helyszín neve : Agóra-Veszprém
Helyszín: Veszprém Táborállás park 1.
Kezdete: 2019-02-16 10:00
Vége: 2019-02-16 12:00
Belépőjegy: Ingyenes

Továbbra is nagy szeretettel várjuk a népművészetet és a hagyományokat kedvelő családokat Ricsi bácsi játszóházába. Vezetője Vastag Richárd néptánc pedagógus, a "Népművészet Ifjú Mestere”. A játszóház látogatása ingyenes. Szívesen fogadjuk a finom házi szörpöket, süteményeket a gyermekek nevében is.


Bartina Nagyegyüttes – nyílt próba

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ - Bödő terem
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10
Kezdete: 2019-02-16 09:00
Vége: 2019-02-16 13:00
Belépőjegy: Ingyenes

Bartina Néptánc Egyesület Nagyegyüttes nyílt próbája.


“Ifjú Szív” néptáncpróba

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ - Bödő terem
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10
Kezdete: 2019-02-16 13:00
Vége: 2019-02-16 15:00
Belépőjegy: Ingyenes

"Ifjú Szív" Magyarországi Német Nemzetiségi Néptáncegyüttes nyílt próbája.


Bemutatkozik a Liszt Ferenc Pedagógus Kórus

Helyszín neve : Babits Mihály Kulturális Központ - Parászta terem
Helyszín: Szekszárd Szent István tér 10
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 17:00
Belépőjegy: Ingyenes

Liszt Ferenc Pedagógus Kórus nyílt próbája.


Forraltbor főző verseny és táncház Zalahalápon

Helyszín neve : Zalahalápi Művelődési Ház és Könyvtár
Helyszín: Zalahaláp Petőfi Sándor tér 9.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

A főzőversenyre lelkes csapatok jelentkezését várjuk. Megszólítjuk a helyi lakosságot, a helyi egyesületeket, szervezeteket, intézményeket, baráti társaságokat, hogy vegyenek részt a versenyben. A versenyt játékos kvízzel színesítjük. A főzőverseny után táncházat tartunk Szabó Csaba, a Népművészet Ifjú Mestere vezetésével. A rendezvény mindenki számára nyitott, látogatható, és ingyenes.


A Bakony-Balaton régió folklórkincse és népi hagyományai zenében

Helyszín neve : Agóra-Veszprém
Helyszín: Veszprém Táborállás park 1.
Kezdete: 2019-02-16 14:00
Vége: 2019-02-16 17:00
Belépőjegy: Ingyenes

Szerkesztett műsor a Szentgáli Pávakör, a Szentgáli Banda, a Hajnal Citeraegyesület és a Forrás Népdalkör, a Szentistván Daloskör és a Gerence táncegyüttes közreműködésével.


III. Csángó bál

Helyszín neve : Bukaresti Petőfi Művelődési Központ
Helyszín: Románia Bukarest Ioan Zalomit utca, 6 szám
Kezdete: 2019-02-16 18:00
Vége: 2019-02-17 06:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az est folyamán a Fredeluska néptánckör Pokolpatakról, valamint a Csendres hagyományőrző csoport Diószénből guzsalyas táncokat és énekeket mutat be “Guzsalyas a falunkban”című előadásában. Az előadást táncház követi, amelyre a hangulatot Ségercz Ferencz népzenész és társai biztosítják. Szervezők: Magyarország Bukaresti Nagykövetsége, Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, Bukaresti Petőfi Művelődési Társaság


M.É.Z. koncert és táncház

Helyszín neve : A Szabadművelődés Háza
Helyszín: Székesfehérvár Fürdő sor 3.
Kezdete: 2019-02-16 19:00
Vége: 2019-02-16 23:00
Belépőjegy: Ingyenes

Tradicionális ír-skót népzene és táncház. Vendégünk Kéri György, az első magyar skót dudás.


A Százlábú Néptáncegyüttest bálnyitó előadása

Helyszín neve : Tükörterem/DFDH
Helyszín: Románia Nagyszeben/Sibiu Strada General Magheru 1-3
Kezdete: 2019-02-16 19:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

A Százlábú Néptáncegyüttest 2006 novemberében, Sepsiszentgyörgyön alapította Virág Endre és Virág Imola. Jelenleg a hét és tizennyolc év közötti gyerekek és fiatalok három csoportja mintegy 160 főt számlál. A csoport, közösség mindenki számára nyújthat valami értékeset. Nem értéktárgyakat gyűjtünk, hanem élményeket, érzéseket, legyen szó barátságról, a tánc szeretetéről, hagyományőrzésről, önkifejezési formáról, vagy egyszerűen csak értékes szórakozásról.


Táncház és Etnorom koncert

Helyszín neve : Glatz Oszkár Művelődési Központ és Könyvtár
Helyszín: Buják Kossuth Lajos út 3.
Kezdete: 2019-02-16 16:30
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

Táncház, az Etnorom együttessel, 16:30-tól, majd élő koncert 19:00-órától, melyben a balkáni és andalúz motívumokat ötvözik az autentikus cigány zenével. A programon való részvétel ingyenes.


Folk Kocsma – Kultúrák találkozása

Helyszín neve : Munkásművelődési Központ - Dunaújváros
Helyszín: Dunaújváros Apáczai Csere János út 11.
Kezdete: 2019-02-16 17:00
Vége: 2019-02-16 20:00
Belépőjegy: Ingyenes

A Munkásművelődési Központban működő kulturális közösségek táncháza, valamint gasztronómiai bemutatója. Ingyenesen látogatható programsorozat.


Közösségi értékek Dunaalmáson

Helyszín neve : Csokonai Művelődési Ház
Helyszín: Dunaalmás Almási u. 85
Kezdete: 2019-02-16 10:00
Vége: 2019-02-16 21:00
Belépőjegy: Ingyenes

Immár negyedik alkalommal csatlakozunk a Kultúrházak éjjel-nappal országos rendezvénysorozathoz. 2019. február 16-án szombaton egész nap, ahol azokat a közösségeket szeretnénk széles körben bemutatni, akik évek óta önmaguk, és mások örömére tevékenykednek az értékteremtésben. Szeretettel várjuk Önöket.


Farsangi kézműves játszóház és gyermek táncház

Helyszín neve : Munkásművelődési Központ
Helyszín: Dunaújváros Apáczai Csere János út 11.
Kezdete: 2019-02-16 15:00
Vége: 2019-02-16 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

Intézményünk aulájában különböző kézműves technikákkal, majd táncházzal várjuk az érdeklődőket! Belépés díjtalan! Várunk minden kedves érdeklődőt!


Moldvai csángó és felcsíki táncház

Helyszín neve : TEMI Fővárosi Művelődési Háza
Helyszín: Budapest Fehérvári út 47.
Kezdete: 2019-02-16 19:00
Vége: 2019-02-16 23:45
Belépőjegy: 900 Ft

Táncházainkban a moldvai csángó népzenét játszó Sültü Zenekar és a felcsíki talpalávalót fújó Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekar zenél. ⇛ 19:00-21:00 - Felcsíki táncház - végig tánctanítással, kezdőknek és haladóknak a Pesti Csángók Baráti Társaság Zenekarral ⇛ 21:00-23:40 - Moldvai táncház a Sültü Zenekar és Szilágyi Angelika csángó énekes közreműködésével Házigazda és tánctanító, Tündik Tamás


Görög táncház a Tavernával

Helyszín neve : Művészetek Háza
Helyszín: Székesfehérvár III. Béla király tér 1.
Kezdete: 2019-02-16 17:00
Vége: 2019-02-16 19:00
Belépőjegy: Ingyenes

Gyerekeknek, felnőtteknek is muzsikál a Taverna Görög Népzenei Együttes. A kisebbeket 17 órára, a felnőtteket 18 órára várja az együttes és Gábor Ferenc, aki megismerteti, megtanítja a görög táncokat a közönséggel. Az együttes, amely a Beloianniszi Görög Néptánccsoportot kísérte a próbák és a fellépések alkalmával, önálló zenekarként is sikereket arat, a számos helyre hívják őket fellépni, táncházakat tartani.


Gyermektáncház a farsangban

Helyszín neve : Pécsi Kulturális Központ
Helyszín: Pécs Dr. Veress Endre utca 6.
Kezdete: 2019-02-16 10:00
Vége: 2019-02-16 12:00
Belépőjegy: Ingyenes

Czigány Tamás vezetésével, elsősorban alsó tagozatos korosztály számára.


Táncház

Helyszín neve : Erzsébet Vigadó
Helyszín: Bóly Erzsébet tér 1.
Kezdete: 2019-02-16 18:00
Vége: 2019-02-16 19:30
Belépőjegy: Ingyenes

A Bólyi Gyermek Tánccsoport (https://www.facebook.com/B%C3%B3lyi-Gyermek-T%C3%A1nccsoport-1428929884014688/) korosztálytól függetlenül vár sok szeretettel minden táncolni vágyót február 16-án 18:00 órától az Erzsébet Vigadóban megrendezésre kerülő Táncházba. A Táncházat a Bólyi Gyermek Tánccsoport koreográfusa Béládi Melinda vezeti. A részvétel díjtalan! Információ: +3669868230


Farsangi “népek táncai” táncház

Helyszín neve : Arácsi Népház
Helyszín: Balatonfüred Lóczi Lajos út. 62.
Kezdete: 2019-02-16 18:00
Vége: 2019-02-16 21:00
Belépőjegy: Ingyenes

A jelmezben érkezők tombola sorsoláson vesznek részt, valamint minden beöltözött gyermek jutalomban részesül. A táncos este folyamán különböző népek táncait rophatják vendégeink (örmény, észt, mexikói lett, skót, kínai és egyéb táncokat). Gyermekeket és felnőtteket egyaránt szívesen látunk. A táncházat Tímár Lajos vezeti a Jóhangulat Klub közreműködésével.


Sirtos görög táncház

Helyszín neve : Óbudai Kulturális Központ
Helyszín: Budapest San Marco u. 81.
Kezdete: 2019-02-17 17:00
Vége: 2019-02-17 21:00
Belépőjegy: 1,300 Ft

Sirtos görög táncház Tánctanítás 17.00–18.00. Az élvezetes táncleckék után lehetőség nyílik a tanultak gyakorlására.


Életmód csoportjaink bemutatkozása

Helyszín neve : Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ emelet, díszterem
Helyszín: Nagykőrös Szabadság tér 7.
Kezdete: 2019-02-17 14:00
Vége: 2019-02-17 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

15.00 órakor Babás jóga-Pozsár Kinga vezetésével 15.30 órakor Dédelgető- Horváthné Szabó Anett vezetésével 16.00 órakor Gyermek néptánc- Horváthné Szabó Anett vezetésével 16.30 óra Jóga- Halasi- Egri Melinda vezetésével Kiegészítő program: 14.00-18.00 óra Bemutatkozik a Kőrös ART Mozi -Mesék a nagyvilágból és filmelőzetesek vetítése.


Ráhangoló – családi koncert

Helyszín neve : A Vértes Agorája
Helyszín: Tatabánya Szent Borbála tér 1.
Kezdete: 2019-02-17 10:00
Vége: 2019-02-17 11:00
Belépőjegy: 1,100 Ft

"Úgy táncolunk, ahogy fújják!" - fúvós népi muzsika a Tölcséres Banda zenészeivel


Az Urban Verbunk nyilvános próbái

Helyszín neve : Művészetek Háza Gödöllő, F16 József Attila Stúdiószínpad
Helyszín: Gödöllő Szabadság út 6.
Kezdete: 2019-02-17 08:00
Vége: 2019-02-17 21:00
Belépőjegy: Ingyenes

Az 1992 óta működő és többszörösen kiválóan minősült Gödöllő Táncegyüttes vezetői - Tóth Judit és Moussa Ahmed - szeretnének teret biztosítani a városi fiatalság számára is vonzó, modern folklór-színpadi művészetnek. Csapatunk a hazai néptáncművészet kiemelkedő szereplője, a legrangosabb hazai és nemzetközi fórumok állandó vendége.


Farsangi Fánk Fieszta

Helyszín neve : VOKE Vasutas Műverlődési Ház
Helyszín: Pécs Váradi A. u. 7/2.
Kezdete: 2019-02-17 10:00
Vége: 2019-02-17 14:00
Belépőjegy: Ingyenes

Népi gyermekjátszó- táncház, jelmezes felvonulás, foltvarrás, Farsangi Fánk Fieszta a NET-Nagyikkal. Családbarát programra várjuk a kicsiket, nagyokat, nagyikat.


Kőketánc gyermektáncház

Helyszín neve : Marczibányi Téri Művelődési Központ
Helyszín: Budapest Marczibányi tér 5/A
Kezdete: 2019-02-17 10:00
Vége: 2019-02-17 12:00
Belépőjegy: Ingyenes

Rongyos bál. Moldvai és gyimesi népzenével, sok-sok játékkal, mondókával, kézműves foglalkozással, régi és új ünnepekkel várjuk a nagyérdemű aprónépet 1-7 éves korig.


“Egy kalap alatt ” – lengyel-magyar táncos produkció

Helyszín neve : Pap
Helyszín: Pap Kossuth utca 75.
Kezdete: 2019-02-17 15:00
Vége: 2019-02-15 18:00
Belépőjegy: Ingyenes

A lengyel “CYBINKA-GRODZISK” Néptáncegyüttes és a Táncolj és Mulass Velünk KHE. égisze alatt három, Pap településen működő néptáncegyüttes, közös néptánc produkciója kerül bemutatásra Pap településen, az Általános Iskolában. Az esemény része a Kultúrházak éjjel- nappal hétvégéjén zajló határon túli táncház sorozatnak, melynek támogatója a Waczlaw Felczak Alapítvány! Mert mindennap értéket adunk! Csatlakozz hozzánk te is!


Ország
Időpont
Megye
Helyszín
Aba
Abony
Ajka
Aldebrő
Almásfüzitő
Alsóberecki
Alsódobsza
Alsónyék
Alsózsolca
Arló
Baj
Bajna
Bakonycsernye
Bakonyszombathely
Balassagyarmat
Balatonalmádi
Balatonboglár
Balatonederics
Balatonfenyves
Balatonföldvár
Balatonfüred
Balatongyörök
Balatonkenese
Balatonmáriafürdő
Ballószög
Balmazújváros
Barcs
Becske
Bekölce
Berente
Berhida
Besenyszög
Bicske
Bonyhád
Bordány
Budakalász
Budakeszi
Budapest
Budaörs
Bugyi
Buják
Bábolna
Bárdudvarnok
Báta
Bátonyterenye
Békéscsaba
Békésszentandrás
Bóly
Bölcske
Cece
Cegléd
Cibakháza
Cigánd
Csabaszabadi
Csanádpalota
Csemő
Csenger
Csengőd
Csongrád
Csurgó
Csécse
Csévharaszt
Csökmő
Csömör
Dabas
Debrecen
Demecser
Deszk
Doboz
Dombrád
Dombóvár
Dunaalmás
Dunaegyháza
Dunaújváros
Ebes
Edelény
Eger
Egerszalók
Enying
Erdőkertes
Erdősmecske
Esztergom
Ete
Fadd
Fegyvernek
Fehérgyarmat
Felsőpakony
Felsőtárkány
Fertőszentmiklós
Furta
Fót
Galvács
Gutorfölde
Gyenesdiás
Gyomaendrőd
Gyula
Gyál
Gyöngyös
Gyöngyösoroszi
Gyöngyöspata
Győr
Gödöllő
Hajdúszoboszló
Hajdúsámson
Hódmezővásárhely
Iklad
Iregszemcse
Isaszeg
Iszkaszentgyörgy
Jakabszállás
Jászapáti
Jászberény
Jászfényszaru
Kaba
Kalocsa
Kapospula
Kaposvár
Karancskeszi
Karácsond
Katymár
Kazincbarcika
Kecel
Kecskemét
Kengyel
Kerekegyháza
Kerepes
Keszthely
Kesztölc
Kisbárkány
Kiskunlacháza
Kiskunmajsa
Kismarja
Kispáli
Kisszállás
Kisvárda
Klárafalva
Kocs
Komárom
Kozármisleny
Kunadacs
Kunbaracs
Kunszállás
Kémes
Lajosmizse
Lengyeltóti
Lesencetomaj
Lébény
Madaras
Magyaralmás
Magyarcsanád
Makó
Martfű
Medgyesegyháza
Mezőberény
Mindszent
Miskolc
Mocsa
Mágocs
Mártély
Méhtelek
Nagykanizsa
Nagykereki
Nagykovácsi
Nagykőrös
Nagylók
Nagyrécse
Nagyréde
Nagyvenyim
Napkor
Noszvaj
Nyíradony
Nyírbogdány
Nyíregyháza
Nádasd
Olaszfa
Oroszlány
Paks
Palotás
Pap
Perkáta
Petőfibánya
Polgár
Pácin
Pápa
Pécs
Rimóc
Ráckeve
Rátka
Rém
Rönök
Sajókaza
Sajószentpéter
Salgótarján
Siófok
Sopron
Szabadegyháza
Szabadszállás
Szajol
Szank
Szarvas
Szeged
Szekszárd
Szendrő
Szentlászló
Szigetszentmiklós
Szigetvár
Szirák
Szolnok
Szántód
Szécsény
Székesfehérvár
Székkutas
Sződliget
Szőlősgyörök
Sándorfalva
Sárkeresztes
Sárospatak
Sáránd
Sátoraljaújhely
Söjtör
Tamási
Tapolca
Tar
Tatabánya
Teleki
Telki
Tiszadada
Tiszadorogma
Tiszafüred
Tiszakarád
Tiszakécske
Tiszalök
Tiszanána
Tokodaltáró
Tolmács
Tolna
Tornyospálca
Tuzsér
Tárkány
Tázlár
Törökszentmiklós
Vasvár
Vecsés
Veszprém
Villány
Vonyarcvashegy
Vámospércs
Városföld
Vásárosnamény
Zalaegerszeg
Zalahaláp
Zalalövő
Zalavár
Zsámbok
Záhony
Zákányszék
Ács
Ózd
Újfehértó
Újhartyán
Újszász
Korosztály
Rendezvény típusa